Rokolya Gábor: Fekete László, a tudós közjegyző

“Tantaloszétól tán annyiban volt keményebb a sorsom, hogy előttem nemcsak ott lebegett csábítólag, de én bele is kóstoltam mindabba, ami előttem kedves és szép volt: hivatásom, amelyben – úgyszólván – feltaláltam önmagamat; jólét, amely megszabadított minden gondtól, sőt módot adott mások segítésére; meleg családi otthon: »a szív, harmónia, szeretet, egység melegágya«; elismerés s ezek közt a legértékesebb, kartársaim kitüntető bizalma; lehetőség az intézményünk kifejlesztésében való közreműködésre; alkalom továbbadnom, mi tudnom megadatott… S aztán mindez elvonatott tőlem, úgyhogy igazi vie douce – édes élet – életemben csak rövid időre, kóstolóképp jutott osztályrészemül.”

Ekképp vallott életéről és pályájáról önéletírásában az a vitéz dr. galánthai Fekete László, aki a magyar királyi közjegyzőség két világháború közötti történetének vitathatatlanul a legjelentősebb képviselője. Tehetség és szorgalom, jó családból való származás és kiváló társadalmi kapcsolatok mind megvoltak ahhoz, hogy életpályája szép ívet írjon le. A 20. század történelme azonban Fekete László karrierjének kibontakozását sem engedte meg. Pályája csúcsán, egyetemi magántanárként, sikeres közjegyzőként érintette meg a kor politikája, amely áldozatként szemelte ki őt a népi demokrácia építésének folyamatában. Mégis, a polgári életfelfogásához, klasszikus jogi és irodalmi műveltségéhez, vallásos hitéhez ragaszkodó közjegyző végső soron emberségével győzelmet aratott a kommunizmussal szemben.

Művei a rendszerváltás után újból létrehozott polgári közjegyzőség működéséhez nyújtanak értékes elméleti alapot. E könyv azonban nemcsak a jogtörténet iránt érdeklődő olvasóknak adhat érdekes betekintést egy kevéssé ismert igazságügyi hivatás mindennapjaiba, hanem mindenkinek, akit egy hivatásában és humánumában kiemelkedő ember életének kálváriáját és munkásságát feldolgozó monográfia érdekel.